Nehéz dolog ez a "barátság".

Sajnos amiről írni fogok... Hogy mondjam, nem tehetem meg azt, hogy publikum elé tárjam.

Azt hittem, hogy végre nekem is lesz valami boldogság az életemben aztán rájöttem, hogy ja, amúgy nem. És ez soha a büdös kurva életben nem fog megváltozni azért, mert egy szerencsétlen fasz vagyok. És legszívesebben most azonnal felkötném magam a legközelebbi fára azért, hogy ne szenvedjek tovább, mert halál komolyan mondom, már nem bírom én ezt érzelmekkel, ideggel, sehogy se.

Miért nem jár nekem ebben a szutykos életben két perc boldogság? Nekem miért nem jár az, ami másoknak igen, és nekem miért kellett átmennem azon, amin átmentem tizenévesen?

Nem értem.

Megtörtem. Végérvényesen.

Nem is tudom, hogy hogy kezdjem, bőgök, mint egy telibebaszott tehén, mert már megint túl sokat adtam egy 'barátságba', és előrébb helyeztem mások érzéseit, mint a sajátjaimat. Konkrétan annyira magam alatt vagyok, hogy még a gondolataimat se tudom összeszedni egy csokorba, mert kavarog minden a fejemben.

Hogy miért? Nem tudom. Talán így akartam elérni azt, hogy bárki által is szeretve legyek, hogy úgy tekintsen rám akárki is,

Hagyom inkább a gecibe. Így döglök meg, ez van.