Jóestét kívánok mindenkinek! 10 napja írtam utoljára blogbejegyzést, bocsánatot is szeretnék kérni, csak idő/kedvhiány miatt valahogy elmaradtak a bejegyzések. Azonban szeretnék mindenkit kárpótolni egy nagyobb terjedelmű bejegyzéssel, a mai (tegnapi) napról, ugyanis ma (tegnap) volt a nagy nap: nyakamba vettem fél Magyarországot, Hegyeshalomnál átkelve elhagytam az országot, majd Bécsben kötöttem ki.

Egy gyors áttekintés, hogy miért is nagy nap számomra a mai (tegnapi, de mostantól mindig csak "a mai napnak" fogom nevezni). Szóval. Soha nem voltam még külföldön. Ez gáz, vagy nem gáz, én ezt vállalom. Mégcsak a Balatonon sem, én az az otthon ülős fajta vagyok, azonban most kihasználtam a lehetőséget, és az iskola által szervezett kirándulásra elmentem. Nem bántam meg. Bécs gyönyörű város, tele olyan dolgokkal, amiket Magyarországon mégcsak megtalálni sem találhatnék meg, még Budapesten sem. Maga az egész város felépítése, az építészet, a minden, olyan csodálatos. Nem azok az egyszerű építésű házak vannak, hogy egyenesek a falak, hanem ferdék, köralakúak, és még sorolhatnám, hogy milyen alakú épületeket láttam. Ezt az élményt, ezt az érzést egyszerűen nem lehet leírni. Lehetetlen, és nem is szeretnék vele próbálkozni. Az igazság az, hogy ezt át kell élni, és nem csak olvasni. Nem sok városra mondtam azt, hogy gyönyörű (attól még, hogy nem szoktam járkálni, voltam már nagyon sok gyönyörű városban), történelmi múlttal rendelkező város, és... Tényleg, leírhatatlan. Ezt az érzést, amit most érzek, csak azt tudja átérezni, illetve átélni, aki volt már ott, és ugyanúgy transzba, szerelembe esett a várostól. Minden hibájával együtt Bécs maga a tökéletesség, az emberek kedvesek, a bolti eladók szintén, panaszra okom nem nagyon lehet. Most felvetődhet sokatokban az a kérdés, hogy "ennek a városnak milyen hibája van?!". Jogos, de azért amellett nem lehet elmenni, hogy nagyon-nagyon szmogos. Az első percekben nagyon nem akartam levegőt kapni, annyira szmogos volt a levegő, habár a busz első megállója nem is Bécs legtisztább városrészében volt, jobbán mondva majdnem valami putri kellős közepén tett le minket a sofőr, és addig, amíg ki nem értünk abból a városrészből, olyan érzésem volt, mintha Budapesten mászkálnék. Ott egyszerűen nem volt az az érzésem, hogy "úristen, Bécsben vagyok", és a többi gondolat. Szerencsére itt csak egy "nevezetességet" néztünk meg, aztán mentünk tovább, először vissza a buszra, aztán pedig tovább a putriból. Egyébként valami gázkamrákat néztünk meg, majd megtudtunk róla/róluk pár infót, és továbbálltunk. Utunk ezúttal majdnem Bécs szívébe vezetett, ugyanis ott, ahol lerakott minket a busz, volt egy csomó bolt, villamosmegálló, autóbuszmegálló, stb, és McDonald's, egyszóval civilizált élet folyt ott. Miután mindenki tett egy kétbetűs kitérőt, feltankoltak ennivalóval, elindultunk a belvárosba, megnéztünk két templomot, meg egy szobrot a könyvtár előtt (azt hiszem a könyvtár volt), majd elengedtek minket, hogy kolbászoljunk Bécs utcáin.

Elérkeztünk Bécs utcáira, miután azt mondták, hogy mehetünk, ahova akarunk, utam egy Starbucksba vezetett, ahol kétszer kellett rendelnem, mert elrontottam az elsőt. Hogy miért? Azért, mert el szerettem volna vinni, de a kiszolgáló olyan erős német akcentussal beszélt, hogy nem értettem, hogy mit mond, ezért csak bólogattam, és ebből az sült ki, hogy kaptam egy bazinagy (kb. 6-7 decis bögrébe) mézeskalácsos latte-t, ami isteni volt, de én szerettem volna elvinni, és még a vásárban meginni. Na, nem baj, nem fogott ki rajtam, amíg ittam a cappucinot, addig felmentem wifire, felnéztem Facebookra, ide-oda, majd miután megittam, rendeltem egy másik italt, de most elvitelre, és egy másik kiszolgálóhoz álltam be. Szerencsére ő már sokkal érthetőbben beszélte az angolt, így nem is volt probléma azzal, hogy félrehallom/értem azt, amit mond, így nagyon egyszerűen szót értettünk egymással. Leadtam a rendelést, vártam kb. 2 percet, és már a kezemben is volt a Starbucksos pohár, teleöntve karamellás forrócsokival, ami mellesleg isteni volt. Finomabb volt, mint az a mézeskalácsos lötty, de rendkívül drága. A mézeskalácsos volt €5.50 (legnagyobb adagot kértem), a karamellás forrócsoki pedig €4.90 volt, ebből közepeset kértem, mert éreztem, hogy már kezdek telelenni, de ha már ott voltam a Starbucksban, akkor kellett hazahoznom egy kibaszott poharat is, amit meg is kaptam. Drága mulatság volt, otthagytam 10 eurót, de én élveztem.

Őszintén szólva, abban reménykedtem, hogy Bécsben lesz egy csomó ilyen hatalmas bevásárlóközpont, tele boltokkal, ahol majd tudok nézni valami nadrágot, vagy pólót, vagy valami ilyesmit, de semmi bevásárlóközpontot nem láttam, szóval eléggé elszomorodtam. Igaz, hogy hallottam, hogy az osztrákok nem úgy nyomják, mint a magyarok, hogy felépítenek egy bevásárlóközpontot, és akkor abba zsúfolnak bele egy csomó boltot, de azért reménykedtem, hogy legalább egy shopping center lesz, de nem volt. Egyébként az osztrákoknál úgy van, hogy ilyen hatalmas vásárló városokat építenek ki, ahol van mindenfajta bolt, de oda igazából csak autóval érdemes elmenni, a határ után nem is olyan sokkal egyből volt is egy ilyen hatalmas város, majdnem fel is kiáltottam, hogy "BASSZÁTOK MEG, NEKEM ODA EL KELL MENNEM!", de aztán mégse tettem, nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzenek. Így is teljesen hülyének néztem ki, ha még felkiáltottam volna, el is könyveltek volna annak. Na mindegy, az a lényeg, hogy nem láttam egy bevásárlóközpontot sem, pedig nagyon kerestem valamit, mint például amilyen a WestEnd, vagy Kecskeméten a Malom Központ. De mivel nem találtam, így feladtam keresését, és elindultam vissza, a vásárba. Amikor eljöttem a vásárból alig voltak, de mire visszaértem, addigra kb. a négyszeresére duzzadt a tömeg, nem lehetett mozdulni sem, annyira zsúfoltak voltak az egyébként széles utcák. A kezem végig a zsebemben volt, azért, hogy ne legyek lopás áldozata, nem is lettem. Ennek örültem, hogy megúsztam egy alapos lopás nélkül, de nem is számítottam rá, mivel tényleg nagyon vigyáztam mindenemre. Mivel nem volt karácsonyi hangulatom, így csak kerestem egy nyílt wifi hálózatot, majd leültem, és elkezdtem volna netezni, de valami hülye, regisztrációs szart kellett volna csinálni ahhoz, hogy tudjak netezni, szóval leszartam, és elmentem szétnézni a standok között, hogy hol, mit árulnak. Találtam is puncsot, vettem is, almásat, isteni finom volt, csak az a baj, hogy olyan erős is egyben, mint a veszedelem, így egyből a fejembe szállt, és a történteknek kb. a fele kiesett. Az biztos, hogy nagyon jól esett az, hogy olyan erős volt, mivel egy kortytól már átjárt a melegség, szóval az tuti, hogy ütött. Megittam a puncsot, elöblítettem, elraktam a bögrét, és a következő emlékkép az, hogy a Manner-ban állok, és éppen csokigolyókat vásárolok. Nem tudom, hogy mi volt velem, az tuti, hogy nem voltam egy kis ideig százas. Egyébként a Manner rohadtjó hely, és viszonylag olcsó is, legalábbis szerintem az olcsó volt, amit én vettem. €2 volt egy ilyen kisebb doboz csokigolyó, vagy valami olyasmi, de egyszerűen olyan isteni, és édes, és csokis, hogy az leírhatatlan. Ha Bécsben jártok, ugorjatok be a Mannerba, mert az maga a csoki mennyország!

Miután végzett a csoport a Manner-ban, elindultunk vissza a buszhoz, de közben nagyon megfájdult a hasam, így én kicsit le is maradtam, aztán gyorsan relaxáltam egyet, jobb lett egy kicsivel. A buszra vártunk vagy fél órát, én majd összeszartam magam a fájdalomtól, a hátam fájt, egész nap nem ültem le, a tartásom szart sem ér, a talpam meg már azt hittem, hogy kettéhasad, de aztán befutott a busz, én pedig ahogy leültem, egyből majdnem el is aludtam. Bedugtam a fülesemet a telefonomba, és elaludtam. Körülbelül fél órát aludtam, utána felébredtem, és pont a határ előtt voltunk, aztán megint nem emlékszem többre, mert megint bealudtam, és csak 1 órával később ébredtem fel, akkor már Szegedre vezető autópályára tudtunk volna felkanyarodni, de nem kanyarodtunk fel, mivel hatalmas dugó volt már a felhajtónál. Még szerencse, hogy csak ott, így tudtunk egy hatalmasat kerülni, így Budapest felé vettük az irányt, aztán pedig Kecskemétre. Negyed 12-kor értünk az iskola elé, és kb. fél 12-re értem haza. Itthon pedig elkezdtem kicsomagolni, aztán pedig ezt a bejegyzést megírni. Azonban csak most fejeztem be, mivel nagyon elálmosodtam közben, így inkább azt választottam, hogy lefekszem, és kialszom magam.

Egy dolog biztos, mégpedig az, hogy jövőre újra megyek. Ha törik, ha szakad. Sőt, akár még az is számításba jöhet, hogy nyáron is ellátogatok egy napra. Egyszerűen a szívembe lopta magát ezzel a pár órával, amit eltölthettem ebben a városban.

Végül pedig, itt van néhány kép még a tegnapi napról. :)