Szögezzünk le az elején egy dolgot: nem vagyok divatdiktátor, nem vagyok lány, és legfőképp szakértő sem. A bejegyzéssorozat az én jegyeimet tükrözi, én írtam, és az én véleményemet formálja, mutatja meg Nektek. Nem leszólni azért, ha mondjuk nekem tetszik a Chanel, nektek meg nem, illetve fordítva sem - és nem, nem vagyok meleg sem, hogy ezzel a témával foglalkozzak - egyszerűen csak érdekel.

Chanel. Louis Vuitton. PRADA. Csak három nagy név az 1900-as évekből. Három olyan név, amely a huszadik századtól kezdve napjainkig formálja a divat világát, történelmét. Három olyan név, amit az emberek nagy többsége ismer. És mindhárom cég Európából származik.

A Chanel

Kezdeném talán a Chanel márkanévvel. Hogy miért? Azért, mert az alapító, Coco Chanel, születéskori nevén Gabrielle Bonheur Chanel hatalmasat alkotott akkor, amikor megalapította a céget 1910 körül. Akkor még csak egy kis műhely volt, ami csak és kizárólag kalapok készítésével foglalkozott, de a lehető legjobb helyen nyitotta meg ezt a kis üzletet. A kezdeti sikereken felbuzdulva Coco még két boltot nyitott: 1913-ban Deauville-ban, majd 1914-ben Biarritz-ban. De azért ennyire ne repüljünk előre, úgy gondolom, hogy ha már a boltról van szó, illene tudni pár dolgot az alapítóasszonyról is, Gabrielle-ről.

Gabrielle Bonheur "Coco" Chanel

Gabrielle 1883. augusztus 19-én született Saumurban, a francia elegancia, és a 20. század divatjának egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb szereplője. Ő tette tartós divattá a rövid szoknyát, a "kis fekete ruhát", a kosztümékszereket, és mindezek után ő alkotta meg a világ legelső mesterséges parfümjét, ami a legelső üvegtől kezdve napjainkig a világ egyik leghíresebb parfüme: a Chanel N°5-öt.

Gabrielle 1883 nyarán látott napvilágot Saumur városában. Édesapja, Albert Chanel vándorkereskedő, édesanyja, Jeanne Devolle varrónőként dolgozott, így elég szerény, és szegény körülmények között élte gyermekkorát. Édesanyja 33 éves korában tuberkolózisban meghalt, ennek hatására az édesapa úgy döntött, hogy elhagyja családját, és elköltözik Amerikába. Az akkor alig 12 éves Gabrielle és testvérei egy árvaházba kerültek, azonban fiútestvéreit, a 6 éves Lucient és a 10 éves Aphonse-t egy tanyára küldték dolgozni. Coco stílusán elég nyomós, és felismerhető nyomokat hagyott a zárdában töltött idő: a semleges színek, a keményített gallérok és az egyenes vonal és formatervezés mind-mind az árvaház építészeti stílusát, és az ott dolgozó nővérek egyenruháját idézik. Egy legenda szerint logóját az 1920-as években, az Irène Bretz kastélyában eltöltött vakáció ihlette. 18 éves korában egy, a kanonok által fentartott intézetbe került, ahol megtanult varrni, majd ebben a szakmában is helyezkedett el: 1903-ban babaruhák és kelengyék varrásával kezdte a Maison Grampayre-nél. 5 évvel később Gabrielle letette a tűt és a cérnát, majd új nevét használja: a Coco-t. Útnak indul, hogy szerencsét próbáljon a Vichyben élő bácsikájánál - akkoriban úgy gondolta, hogy a színpadi szereplés sokkal jobb és izgalmasabb szakma, mint bármi más. Pár hónappal később már jópár színdarabban megjelent, ahol énekelnie kellett. Leghíresebb színpadi száma a "Qui qu'a vu Coco dans I'Trocadéro?", ami meg is hozta számára a sikert - ettől a ponttól kezdve mindenki Coco-nak hívta.

Rajongói körül rengeteg vagyonos udvarló is akadt, és ekkoriban találkozott Étienne Balsannal, a jómódú hivatalnokkal is. Neki köszönhetően ismerte meg a felsőbb társadalmi réteg szokásait és etikettjét. Szerelmük azonban nem volt túl tartós, bársonyos és felhőtlen: néhány hónap után úgy gondolták, hogy külön folytatják. Balsan baráti körében ismerkedett meg új udvarlójávalm aki egy gazdag, angol bankár fia volt. Capel az első világháború alatt szénszállításból gazdagodott meg, és saját lovaspóló csapattal rendelkezett.
1909-ben Gabrielle otthagyja az izgalmasnak vélt szakmát, az éneklést, és párizsba költözik szerelméhez. A férfi anyagi segítségével Coco megvette Étienne Balsan garzonlakását a Boulevarde Malesherbes-en, és kalapkészítő műhelyt nyitott. 1910-ben megnyílt első üzlete CHANEL MODES néven. A 21 rue Cambon tökéletes helyválasztás volt - a környéken élt az eleganciát kedvelő párizsi felső osztály, és mindössze pár lépésnyire volt a Vondôme tértől és a luxus francia fellegvártól, a rue du Faubourg Saint-Honorétól. Ezeket a sikereket követően nyitott még két újabb boltot. Mivel hatalmas sikert arattak a kalapok, Coco úgy gondolta 1918-ban, hogy újabb üzletet nyit a Cambon utcában, a 31-es szám alatt. Ez az üzlet igazából már egy butik volt, hiszen a ruhák, a kalapok és a kiegészítők egy boltban voltak megtalálhatóak. 

Coco 1921-ben, a Francia riviérán töltött nyaralása alatt találkozott Emest Beaux-val, a híres parfümkészítővel. Ekkoriban egész Párizs Chanelről beszélt, ezért kérte meg Ernest, hogy készítsen neki egy egyedi parfümöt, egy teljesen egyedi, és különleges illatvilággal. Egy olyan összetételt szeretett volna, ami mesterséges anyagok felhasználásával készül, ami hatalmas szó volt, mivel az akkori időkben a parfümök alapanyagjai a virágok voltak, ezért természetesnek minősültek. Chanel végül beleegyezett, hogy kipróbáljon néhány mintát, ami tetszett neki. Ekkoriban Chanel intim kapcsolatban élt Dmitrij Pavlovics Romanov orosz nagyherceggel, ezért ő rajzolta az N°5 első flakonját, ami nem volt más, mint a cári testőrség vodkásüvege. A flaska azóta többször váltott formát, de ugyanúgy különleges maradt az illatvilága. Mellesleg, az N°5 nem csak azért volt különleges, mert az első mesterséges parfüm volt, hanem mert Coco ezzel egy olyan hullámot indított el, amit azóta se sikerült megállítani: az N°5 után minden nagyobb, és valamirevaló divatháznak volt saját parfüme. Coco a mintasorozatból szándékosan az ötödik ampullát választotta, mivel az ötös volt Chanel szerencseszáma - a névválasztás pedig tudatosan történt: "A kollekciómat az ötödik hónap ötödik napján indítom el a piacon, így hagyjuk meg neki az ötös számot, amely szerencsét hoz neki is."

"Az a nő, aki parfümöt nem visel, annak jövője nincs."
- Coco Chanel, 1923 -

A divat újragondolása

Chanel nyitott volt a környezetére és barátai is inspirálólag hatottak rá. Új családja volt, amit ő választott: művészek, írók, táncosok, diplomaták, és még sokan mások. Hat éven át volt barátnője Hugh Grosvenornak, Westminster hercegének, majd végül 1928-ban Skóciában jártak, és onnan hozta haza a tweed kosztümök ötletét. Chanel öltöztette mind az európai, mind az amerikai nőket, akik élvezték a ruháit, mivel praktikusak voltak, és ők a praktikus öltözködést részesítették előnyben. Így tehát evidens volt, hogy Chanel ruhákat hordanak, mivel Cocónak sikerült az elegánst, az egyszerűt és a kényelmest kombinálni, egyesíteni. Elvetette az összetett elegancia kellékeit, mint például amilyen a fűzők voltak a reneszánszkorban, és bemutatta a kényelmes, és egyszerű elegancia új stílusát. Chanel atása a divatvilágban olyan hatalmas mértékű volt, hogy más tervezők (mint például Dior) lecserélték a különc, és extravagáns stílusú ruháikat egy egyszerűbb változatra, azért, hogy visszanyerjék az elvesztett vásárlókat. Akkoriban Chanelt és ruháit merésznek tartották, mivel - mint ahogy az előbb is írtam - a fűzőket félredobta, haját rövidre vágatta, és férfinadrágot viselt. Mindemellett hagyta, hogy a nap lebarnítsa bőrét.
Vásárlói imádták a ruháit, ami éles ellentétben állt a kor akkori nehézkes és kényelmetlen öltözködési stílusával. A divatlapok kezdek rá felfigyelni, és Chanel jellegzetes kosztümei (kardigánszerű felsőrésszel) divathóborttá váltak Párizsban. 1924-ben ékszereket kezdett tervezni és készíteni, majd Fulco di Verdura ékszertervezőt is elhívta a divatházba. Chanel előnyben részesítette, majd népszerűsítette is a hosszú, hamis gyöngyfüzér kosztümékszereket, továbbá strasszból, gyémántból és rubinból készült karperecekkel és melltűkkel drukkolt elő.

Chanel 1926-ban drukkolt elő a "kis fekete ruhával", ami azzal hódított, hogy rendkívül egyszerű volt, annak ellenére, hogy az 1920-as években teljesen más divathullám volt. A Vogue divatkritikusait nyerte meg legeslegelőször, akik a kis feketében a modern nő egyenruháját látták. Felvette kollekciójába az esőkabátokat és blézereket, amik arany gombozattal voltak ellátva. Női ruháihoz olyan anyagokat választott, mint a tweed és a gabardin, amelyek addig csak és kizárólag férfiaknak voltak fenntartva (ebből is meglátszik, hogy milyen szintű férfiuralom volt az 1900-as években).
1932-ben Chanel újra a híradások közepébe pottyant. A Guilde Internatonale du Diamant felkérésére gyémántékszereket tervezett. Ilyen extravagáns dolgokat csak ő engedhetett meg a gazdasági válság nehéz éveiben. 1935-ben 4000 alkalmazott dolgozott nála, a rue Cambonban öt lakóháza volt, és évente körülbelül 28000 (!!!) modellt adott el.
1939-ben bezárt a varroda és a divatház. Chanel először vidékre ment, de mivel akkori szeretője, Hans Gunther von Dinklage német katonatiszt volt, menekülnie kellett. 1944-ben Svájcba menekült végül, és Saint-Moritzban élt, ahol újra találkozott az emigrációban élő Paul Morand-nal, akinek elmesélte egész addigi életét.

A háború utáni időszak döntő volt Coco életében. Amikor visszatért Scájvból, Franciaország lelkesen ünnepelte Christian Dior új divatrendjét. A 71 éves mademoiselle készen állt az újabb csatára: 1954-ben megnyílt a rue Cambon-i műhely, új kollekció született, de a kritika hűvösen fogadta. 1955-ben megjelent a láncos, steppelt táska végső formájában, 1957-ben a fekete orrú szandál. 1955-ben alkották meg a divatház első férfi parfümjét, a Pour Monsieur-t, majd még ugyanebben az évben Marilyn Monroe nyilvánosan kijelentette, hogy a Chanel N°5 néhány cseppje nélkülözhetetlen az éjszakáihoz. Ez újabb ragyogó elismerést jelentett, majd 1957-ben Chanelnek ítélték a Neiman Marcus Fashion-díjat Dallasban.
Amerikában is népszerűek voltak ruhái, példának okáért: Jaqueline Kennedy is rózsaszínű Chanel-kosztümöt viselt a merénylet idején.

Annak ellenére, hogy Chanel nagyon jól értett a férfiak nyelvén, sohasem ment férjhez. Coco 1971. január 10-én, 87 éves korában, magányosan halt meg a párizsi Ritz hotelben. A gyászszertartást követően a svájci Lausanne-ban kísérték el utolsó, végső útjára.

Igaz úgy szerettem volna, hogy az egészet elintézem egy bejegyzésben, de egyszerűen Coco-ról és a Chanel-ről annyi dolog van, amit bele lehetett írni, hogy hihetetlen. Persze nem csak ezek voltak a Chanel divatház "divatmegváltásai", ezek csak az első sikerek, később még nagyobb sikereket ért el a divatban a Chanel márkanév.
A következő cikkben szeretném bemutatni majd a Louis Vuittont és a PRADA-t. Reményeim szerint azt a kettőt már sikerül egy bejegyzésbe belesűríteni, és utána lesz egy harmadik rész is, a 21. század hatalmas divathullámaival.

Nahát valamikor évekkel ezelőtt lehetett kritikát kérni, azt hiszem 3-4 embernek, mert nem volt írnivalóm, aztán bevágtam ezt az ötletet, mondván, hogy "ohó, erre tuti kapni fognak az emberek" - hát nem így lett. Egyedül Arachme és Courtney kapott a lehetőségen, amit kicsit sajnálok, de így legalább kicsit több időm marad arra, hogy kivesézzem ezt a két oldalt, és a lehető legkeményebb kritikát hozzam ki az egészből (úgyse fog sikerülni, de azért igyekszem). Szeretném megjegyezni, hogy az írás közölnivalója nem a seggnyalás, és nem is a megbántás - ők kérték, ezzel felvállalják azt, hogy akkor én most az egekbe dícsérhetem őket, vagy éppen a pokolba küldhetem őket az oldalukkal együtt.

Courtney és a szerelem a levegőben

Na, hát elöljáróban annyit mondanék az oldalról, hogy gondolom az oldalon is emlegetett "előd" a Courtney love volt (szólj, ha tévedek), és nekem az az oldal rohadtul nem volt szimpatikus, mert... Nem tudom, egyszerűen ránéztem, és az jutott eszembe, hogy fú, ez nem fog nekem tetszeni, szóval igyekszem nem ebből kiindulni. Új és tiszta lap, nem hiszem, hogy a pontozásban ez meg fog látszani.

Kinézet. Gyönyörű pasztellszínek dominálnak az oldalon, ez nagyon tetszik, de az egésznek olyan.. Nagyon LindaDesign CSS kód kinézete van, de fogalmam sincs, miért. Most nem fogok beletúrkálni a forráskódba, mert nagyon fáradt vagyok, meg álmos, de szeretném még ezt a két kis szösszenetet megírni, pedig amúgy tényleg belenéznék. Nekem hiányzik a fejléc, és az az oldalsó fejléces valami nem igazán nyerte el tetszésem - az a szív nem kéne oda, a feliratok betűtípusai egyáltalán nem passzolnak az oldalhoz, egyszerűen.. Nem. Ehhez minimalista fejlécszerűség kéne, és nem ilyen túlspilázott (legalábbis az akart lenni) valami. A kódolással különösebb bajom nincs, a modulfejlécek tök tetszetősek, habár a szöveget hogy el tudjam olvasni, eléggé meg kell erőltetnem magam - de amúgy tényleg szép. A kódolásban egyedül az nem tetszik, hogy minden kiemelés nagybetűsre van állítva - a dőlttől kezdve az aláhúzottig, de még a linkek színe is, minden. Ez számomra zavaró, de lehet, hogy neked ez jön be, ezért nem fogom leharapni a fejed (meg úgy semmiért sem), de azért legközelebb ügyelj a változatosságra.

Tartalom. Na, az amint látom van bőven első ránézésre, majd második ránézésre, ahogy nézegetem az oldalakat, látom, hogy olyan túl sok nincs. Vagy igazából nem tudom, én amikor elkezdtem úgy igazából szerkeszteni a Silhouettest minden nap írtam valami kis apróságot, vagy nagyobb cikket, meg is lett a végeredménye, mostanra elég sok iromány van, amiket már rendbe is kéne rakni, jó is, hogy eszembe juttattad. Na szóval nézegettem, és bő két hónap alatt 6 oldalnyi bejegyzést írtál, úgy, hogy ezeknek 70%-a kép. Hát ez így szerintem egy ilyen blogos oldalra elég gyenge erisztés, de lehet, hogy neked pont jó, vagy ez jön be. Persze ezzel nem azt mondom, hogy hú, akkor most szar az oldal, mert nem, egyáltalán nem az, csak számomra olyan furcsa, hogy nem írsz három-négy oldalas bejegyzéseket, úgy, ahogy én szoktam, ezért jegyeztem meg. Amúgy a képek tök jók, és az az elmegyógyintézetes bejegyzésed rohadtul tetszik, egyszer én is szeretnék eljutni egy olyan helyre látogatóként, de azért arra kíváncsi lennék, hogy hogy tudták azt megoldani, hogy úgy maradjon minden, ahogy hagyták, illetve arra, hogy miért van a folyosó közepén a tolószék. De amúgy engem az is annyira érdekelne, hogy az ilyen helyeket miért hagyják el a lakók, az alapítók, vagy a fenntartók...

Összesítés. Hát az előző oldaladhoz képest nagyon sokat fejlődött ez a szájt is, de azért itt is vannak elég nagy hiányosságok, és kisebb kódolási hibák is, amik felett szemet lehet hunyni, de azért igyekezz a nagyobb precizitásra. 7 pontot adnék a 10-ből a love is in the air-nek. Amúgy a tollas elválasztó szerűségek nagyon bejönnek. :D

Arachme meg a pitécskéje

Elég nehéz dolgom lesz úgy írni a pitéről, hogy ismerem a szerkesztőjét, és eléggé jóba is vagyok vele, de igyekszem írni pár dolgot, ha már kérte (amúgy gondoltam, hogy ő lesz az első, aki kérni fogja). Van egy dolog, amit nem tudok seohva se beszúrni, az pedig az, hogy drága jó Arachme, szerintem 7 hónap után itt lenne az ideje egy dizájnváltásnak, ja, meg szegény Zsiráf uraságot is visszahozhatnád a pixelek és a bitek erdejéből, mielőtt még úgy elveszik, hogy soha többé nem találjuk meg.

Kinézet. Hát ez az a tipikus keverjük a neon feelingű színeket aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle eset. Csak az a baj, hogy itt a színek eléggé passzolnak, és olyan kellemesen égetik ki a szemedet, tehát nem keveri az UV sárgát az UV zölddel, hanem az a kissé visszafogott türkizkék és a rózsaszínes árnyalat szerintem nagyon jó választás. Zsiráf uraság persze mindenki kedvence, én személy szerint nem is tudnám már a pitét elképzelni nélküle, azaz de, de nagyon üres lenne, mert elég egyedi megoldás, igazából egy oldalnak sincs egy kabalája sem. Azaz de, a Silhouettesnek egy elég nagy marha, én. Na, de visszatérve az oldaloz, a modulcímek szerintem eléggé elütnek az oldal hátterétől, azaz nem is az, hogy elütnek, hanem az, hogy ránézek, és kiég a retinám, olyan kellemesen. Nem zavaró meg semmi, hanem olyan érdekes. Ja, és a betűtípusok itt is össze-vissza vannak használva, ami szerintem nem jó. Ja, meg még most jutott eszembe az, hogy ejnye Arachme, nagyobb képernyőfelbontáson tudod milyen rossz a pitét olvasni? Háromszor ismétlődik kb a háttér, és az engem speciel nagyon zavar, szóval majd a következő kinézetnek basszá' valamit, vagy különben én fogok neki, de annak nem lesz jó vége...

Tartalom. Hát szerintem mindenki tudja, hogy Arachme nem a két soros bejegyzéseiről volt híres soha sem, tartsa is meg ezt a jó szokását, ő blogger a javából. Nem annyit ír ki, hogy "ma voltam maminál ettem csirkepörköltet nokedlival aztán hazabicikliztem", hanem szépen ki is fejti, plusz beleír tényleg minden apró szarságot. A cikkek pedig fenomenálisak, imádom őket olvasgatni, de szerintem ezt már kifejtettem neked privát beszélgetéseink során nem egyszer. És már várom, hogy mikor lesz új cikk, hogy tudjak mit olvasni - remélem valami érdekes lesz, mert ha nem, akkor felakasztom magamat a gerendára.

Összesítés. Hát, vannak apróbb hibák a kinézetben, de a tartalom mindezt felhúzza. Szerintem nincs is olyan ember, aki nem szeretné a pitét, vagy téged - szókimondó vagy és őszinte, amit lehet, hogy sokan pozitívumként kezelnek, ebben biztos vagyok. Tartsd meg jószokásod, és lehetőleg fél óráig kelljen görgetnem ahhoz, hogy a lapozóhoz jussak - by the way, IE9 for president! 10/9 pont, de csak mert egy szőrösszívű köcsög vagyok.

Amúgy nem tudom, hogy ki vette észre már, de az oldalmodul kicsit megváltozott. A lista is eléggé megreformálódott, mert már túl sok volt a pipa, szóval gyorsan beraktam pár új dolgot, és mostantól megtudhatjátok azt is, hogy éppen mi a franc jár a fejemben, hogy miről kéne írni - kikerült egy kis lista is arról, hogy miket szeretnék a (közel)jövőben megírni. Most pedig irány aludni!

De először is az oldalról (már megint) pár szót. Hát, mint látjátok, nem bírtam ki, hogy ne cseréljem le az előző kinézetet, mert úgy voltam vele, hogy úristen, hogy néz már az ki, hogy visszarakom az előző előtti dizájnt, meg már annyira nem is tetszett. Oké, tudom, hogy összvissz megint csak 4 napig volt fent, de ezt már igyekszem több ideig fent hagyni. Egyébként nem teljesen az én munkám, hanem egy körülbelül 3-4 éve a gépemen porosodó alapot színeztem át, meg írtam rá ezt-azt, de a kódolás száz százalékban az enyém, szóval úgy gondolom, hogy panaszra ok nincs, mert végülis 95%-ban, tehát döntő többségben az én dizájnomról van szó.
A tegnapi poszthoz szeretnék még pár szót hozzáfűzni, méghozzá azt, hogy kicsivel a publikálás után moderáltam, mert rájöttem, hogy úgy fogalmaztam, amiből megint ki lehet szűrni a dolgokat, amiket nem szeretnék, mert kellemetlen helyzetbe hozhatnám Bogit - ha gondolod, szólj, és még moderálom, de nem szeretném törölni, mert olyan jó kis levélke lett, ti nem gondoljátok így? Én határozottan. Na, akkor azt hiszem nekikezdek a bejegyzésnek.

Könyvmolyság level Tamás

Tudni kell rólam azt, hogy én egy-két éve minden héten könyvtárba jártam. Hol netezni, hol újságot olvasni, hol pedig könyvekért. Azt is tudom, hogy honnan indult ez az egész könyvmolykodás, egy elég hosszú láncreakciót beindírva a Twilight - Alkonyat című filmet néztem meg, és olyan szinten tetszett nekem, hogy úgy gondoltam, hogy akkor én szépen kiolvasom könyvben a többi részt. Ez volt 2009-ben, akkor a Vöröspöttyös kiadó még nem dolgozott fel olyan túl sok könyvet, mert még épp, hogy csak létrejött, de minden erejét beleőrölve fordította a jobbnál jobb könyveket. Első vöröspöttyös könyvem az Újhold volt, az Alkonyat második része, avagy folytatása, majd azt követte a Napogyatkozás és a Hajnalhasadás. Látástól vakulásig vöröspöttyöst olvastam, a Napfogyatkozást (ami körülbelül 700 oldal) úgy olvastam el, hogy délután 1-2 óra fele nekikezdtem, és másnap hajnal 3-ig olvastam, addig, amíg az utolsó betűt el nem olvastam belőle. Egyszerűen annyira magába szippantott, hogy nem is ettem, nem is ittam, nem is wc-ztem, és csak akkor jött rám ez a kombó, amikor elolvastam az utolsó mondatot, de akkor már rohantam is a wc-re, hogy úristen, mindjárt összepisilem magam. Ezek után már nem volt megállás, számomra a vörös pöttyös könyvek abszolút kasszasikerek voltak, meg még mindig azok is, körülbelül az összes könyvet kiolvastam, kivéve egy sorozatot, ami nem tetszett. Tartott ez a hetente könyvtárba járásom jóformán 2-3 évig, aztán sajnos a könyvtár anyagi helyzete nagyon megromlott, így nem tudták megengedni maguknak, hogy megvegyék az új könyveket, így sajnos le kellett mondanom a vöröspöttyös könyvekről. Kérdezitek, hogy akkor miért nem töltöm le a telefonomra, hát erre is baromi könnyű a válasz: a könyv azért könyv, hogy fogjam, érezzem az illatát, a súlyát, hogy tudjam lapozgatni, amit egy e-book olvasó nem tud megadni számomra. Imádom a könyvek illatát, ezért is hátrány számomra a telefonos meg az e-bookos megoldás, pénz pedig sajnos nincs arra, hogy megvegyem a könyveket, mert ötezer forintból simán veszek egy nadrágot már, és arra nagyobb szükségem van, mint egy könyvre.

Best of Vöröspöttyös

Vámpírnaplók 1-4
A Twilight sorozat után hát persze, hogy nem más következett a soromban, mint a Lisa J. Smith által megalkotott Vámpírnaplók rögtön első négy része, mivel bent volt mind a négy rész a könyvtárban. Emlékszem, gyönyörű nyári nap volt, kérdeztem a könyvtáros nénitől, hogy valami vörös pöttyös könyvet tudna-e nekem ajánlani, és akkor mondta, hogy ezeket most hozták vissza, elő kéne neki jegyeznie, de mivel aranyos vagyok, és jó modorú, így odaadta nekem mind a négyet. Hát azt a boldogságot, mint ami akkor elöntött! Megbeszéltem vele, hogy akkor a lehető összes vöröspöttyös könyvet jegyezze elő nekem, hogy minél előbb a kezemben tarthassam őket, és felfalhassam őket. A vámpírnaplók első négy részét körülbelül 3 nap alatt olvastam el, aztán pedig hatalmas űr kerekedett kicsiny szívemben, hogy úristen, ennyi volt, kész, káput, nincs tovább? Olyan kevéske volt, aztán Smith néni nem hagyott engem ott a szarban, jött a rohadtvastag ötödik könyv, majd végül még további 3 vagy 4 rész, amikből egyet még nem tudtam elolvasni, és sajnos van egy olyan sanda gyanúm is, hogy soha nem is fogom, de azért még igyekszem elolvasni. Igaz mondjuk az is, hogy a negyedik könyv után már kissé erőltetettnek éreztem a sztorit, de végülis teljesen elfogadható volt, nem hiába, egy bestseller íróval van dolgunk.

Shiver - Borzongás
Nem csoda, hogy a két fent említett könyvsorozat után Maggie Stiefvater könyvsorozata fogott meg a legjobban. Erre is emlékszem, hogy először nem igazán akart bejönni a borítója, mert olyan semmilyen volt, a tartalma sem tetszett túlzottan, de csak kihoztam a könyvtárból, és belevetettem magam. Nem bántam meg, hogy hallgattam az eszemre, és elhoztam, mert egy kurvajó könyvvel állunk szemben, amiben keveredik a romantika, a természetfeletti, a jó nők, meg a vérfarkasok (tudom, az természetfeletti, de na). Ajánlanám mindenkinek, aki szerette a Twilightot meg a Vámpírnaplókat (ha rajtam kívül van még ilyen élő személy).

Csontváros
Cassandra Clare, aaaaaah! A második legkedvesebb írónőm Steph után. A Csontváros és folytatásai (Hamuváros, Üvegváros, Bukott angyalok városa) a következő olyan könyvsorozat, ami szintén rendkívül sokat inspirált engem. Nem azért, merthogy olyan hihető története van, hanem azért, mert megmutatta azt, hogy tudunk változni, ha akarunk (legalábbis nekem a történet ezt hozta le tanulságként), mindezt egy olyan varázslatos világba elkalauzolva, ahol igazából az emberek világa keveredik az Árnyvadászok világával. Nem vontatott a könyvek sztorija, gyönyörűen ki vannak dolgozva, nem sietteti Cassandra az előrehaladást, és minden könyv végén sikerül meghagynia azt az atmoszférát, hogy "hú bazeg, most mi is fog történni?". Igaz, a Bukott angyalok városát még nem tudtam elolvasni a könyvtár miatt, de el szeretném, még mielőtt kijönne a film (mert ugye a Csontvárost már forgatják).

Wings - Szárnyak
Igen, Lauren Pike könyvsorozata is magával ragadt engem. Egyszerűen nem tudom megunni a természetfeletti könyveket, hiába olvastam már el nem egy, nem kettő, meg nem is hármat, az összes ilyen témájú könyvnek van egy sablon sztorija, amit olyan jól ki tudnak építeni az írók/irónők, hogy nem is veszem észre azt, hogy egy sablontörténet alapján lett megírva. Szerelem, pillangók, tündérek, meg minden, mi szem-szájnak ingere, főleg miután láttad a Gyűrűk urát, na abból ismerősek lehetnek a főszereplők. Sajnos ebből is még csak az első részt, a Wings-t sikerült elolvasnom, szintén a fent említett okok miatt, de szeretném nemsokára bepótolni a lemaradásom, mert azóta is érdekel, hogy hogy fog folytatódni a történet.

Sssh - Csitt, csitt
Már megint egy unalmas love story, Folttal, az (ark)angyallal a főszerepben. Tökéletesen kiépített sztorilánc, amiben simán el tud veszni az ember, ha érdekli az ilyen témájú könyvek. Lényegében egy huszadik századi könyv, amibe belekevernek egy bukott angyalt, aki próbálja jóvá tenni bűneit, és így lesz arkangyal (védelmező). Itt is az a helyzet, hogy az első könyvet olvastam, de ott meg is állt a tudományom a drága jó könyvtár miatt, szóval fuck that shit, pedig nagyon érdekelne a folytatás.

Graceling - üdv a középkorban
Katsa egy azok az emberek közül, akik különleges képeségekkel felruházva jöttek a világra, azonban az ő különleges képessége nem holmi aranyos dolog, például az, hogy tud úgy nézni, mint Csizmás kandúr a Shrekben, vagy tud gondolatolvasni. Az ő képessége ott mutatkozik be, hogy egy igazi halálosztóként működik, nincs ellensége, és mivel eléggé befolyásolható egyéniségről van szó, így befolyás alá is kerül, amiből nehezen szabadul - a király kivégzője ő, mondhatni, hogy az uralkodó jobb keze, vagy kardja, ahogy jobban esik. Kristin Casore fantasztikus regénye egy lányról, aki megtanul önmaga urává válni, mindenkinek kötelező olvasmány, mert egyáltalán nem sablonos, az egyik legjobb vörös pöttyös könyv.

Szüretidő - Az eperszedő és a Vértestvérek
Nem is tudom már, hogy hogy került a kezem ügyébe az Eperszedő című könyv - talán onnan, hogy ez volt az utolsó előtti vöröspöttyös könyv, amit akkor nem olvastam még ki, és viszonylag érdekelt is, így ezzel próbáltam szerencsét. Tartalmát elolvasva először úgy gondoltam, hogy nem fog tetszeni, de aztán ahogy elkezdtem olvasni, megtetszett - olyan, mint egy jól megírt thriller, mert igazából az is. A sztori lényege az, hogy Jette barátnőjét megölik, és ezért a lány bosszút esküszik (mindezt nyilvánosan), ezzel felhívva magára a gyilkos figyelmét. A gyilkos elcsábítja Jette szívét, a folytatást pedig nem írom le, olvassátok el a könyvet, remek mű.
És azért szedtem egy kupac alá az Eperszedőt és a Vértestvéreket, mert igazából mindkettő bűnügyi kötet. A lényeg az, hogy van egy család, ahol van egy testvérpár: az idősebbik testvér, Brice, és az öccs, Martin. A rendőrség Brice-t öt gyilkosság gyanújával őrizetbe veszi - a család összeomlik, a szülők már jóformán elhiszik, hogy fiuk követte el a bűntetteket. Brice-ban egyedül öccse, Martin bízik, ezért úgy gondolta, hogy mindenáron bebizonyítja, hogy bátyja nem bűnös - így keveredik életveszélyes kalandokba. A mű franciaországban rengeteg díjat zsebelt be - zseniális bűnügyi alkotás, még az olyanok számára is (példának okáért én), akik nem szeretik az ilyen stílusú könyveket.

És végül, de nem utolsó sorban: 13 okom volt
Tudniillik megvannak a hajlamaim arra, hogy eldurranjon a fejem, és nyissznyasszoljam magam, hogy eltávozzak az élők sorából. 14 vagy 15 éves lehettem, amikor a 13 okom volt című könyvet elolvastam, de emlékszem, hogy olyan szinten hatással volt rám, hogy aztán amikor nagyon elegem volt, és öngyilkos akartam lenni, akkor a könyvből merítettem ötletet, és felvettem minden közeli barátnak/ismerősnek egy kazettát, és próbáltam összefűzni őket. Nem ment, szóval hagytam a picsába, de azért mókás volt felvenni, majd visszahallgatni őket.

Persze nem csak ez a pár könyv hatott rám. Köztük van még a Lány, aki tud repülni is, Stephenie Meyer egyik kedvenc könyve, vagy A lány és a farkas is, de csakhogy még említsek párat a Pokoli Báléjszakákat is elolvastam, és imádtam, de még így vagyok a No és énnel is, ami egy rendkívül szívszorongató történet egy hajléktalan srác és egy jómódú lány barátságáról. Az volt a második olyan könyv, amit nem tudtam letenni, olyan jó volt.

Tehát ezek lennének azok az inspiráló könyvek, kicsit hosszú lett a sor, meg a bejegyzés is, de már rég volt ilyen hosszú bejegyzés, és már ideje volt. Amúgy szerintem eddig ez a legeslegeslegesleghosszabb bejegyzés, és a legjobb is, erre most büszke vagyok, habár kicsit - na jó, nagyon - kesze-kusza, mert éjjel 3 óra van, és még formáznom is kell a szöveget.

Meg a nagy büdös pónikukit! Egészségesen élni szívás, de komolyan. Azaz annyira nem, de mégis. Az éljünk egészségesen elv követői úgy vannak vele, hogy a mekis sajtburger rossz, maga az ördög, de ez nem így van! Oké, elismerem, tele van nátriumizékkel meg a picsa se tudja, hogy mivel, de basszus, finom, és nem azt kell nézni, hogy mi van benne, hanem azt, hogy milyen az íze, meghogy mi nincs benne.

Akkor a sajtburger

Na gyerekek a sajtburger világi jó dolog. De komolyan. A világ legjobb dolga az a finom zsemle, benne a husi, a sajt, meg az uborka, meg a sok-sok cucc benne, isteni. Na de nézzük, hogy miből is készül a sajtburger. Kutatások kiderítették: a hidrogénezés folyamán az olajban lévő zsírsavak átalakulnak transz-zsírsavakká, amelyek károsabbak az egészségre, mint az állati eredetű zsírokban található telített zsírsavak Ugyanis nemcsak hogy megnövelik a vérben a rossz (LDL) koleszterin arányát, hanem még csökkentik is a jó (HDL) koleszterinszintet. Na akkor ez a mondat úgy hangzott a józan parasztembernek, mint amikor azt mondod a 80 éves Pista bácsinak, hogy tegnap este beprogramoztam a PHP oldalamat, rádobtam egy CSS-t, és üzembe helyeztem a weboldalam. Hidd el, ő is meg fogja kérdezni, hogy miről hablatyolsz össze meg vissza, meghogy ő nem ismer semmiféle CSS meg PHP nevezetű embert, soha nem hallott róla, nem is látta, nem is kívánkozik ezeket a dolgokat megtenni.
Lényeg a lényeg: ja, rohadtul egészségtelen. Tele van mindenféle tartósítószerrel, sóval, E betűs szarokkal, meg szerintem még tapétaragasztó is van benne (apukám a tejüzemben dolgozott sokáig, és ő mesélte, hogy egyszer nem volt elég tej, ezért tapétaragasztót öntöttek a tejhez, na utána 2-3 hétig nem hozott meg nem is vettünk Mizo tejet), de emberek. Két-három-négy hetente egy sajtburger menübe nem hal bele senki sem (habár nélküle sem), de azok az álszent alakok, akik azt mondják, hogy "jaj nem eszek mekdonelces cuclit mert az nem jó, egészségtelen, fúj!" közbe meg minden iskolanap után a mekiben tömik kétpofára a csibeburgert meg a dábül csízburgert hát hogy is mondjam enyhén szánalmasak.
Gondolom láttátok a Super-Size-Me című filmet, vagy ha nem, akkor nem baj. Na ennek a filmnek az a lényege, hogy egy faszi 1 hónapon keresztül csak és kizárólag mekis kaján él, aztán úgy elhízik (nem csak ő, hanem a szervei is, tehát zsír rakódik le pl. a májára), aztán hónapokba, sőt, évekbe kerül, mire lefogy arra az állapotra, ahonnan kiindult. Tehát a mekis kaja tényleg szar, de néha-néha elmegy egy-két sajtburger, mert attól, hogy nem túl egészséges, finom, és nyam. Most megkívántam, a picsába is már.

Mi van a többi mekis kajával?

Na gyerekek én azt mondom, hogy a mekiben egyetlen egy földi jó van, az pedig a sajtburger, és annak különleges kiadásai, mondjuk a békönnel felszerelt változat, vagy éppen a dábülcsízburger, aminek igazából sajtburger íze van, csak az nem fél fogamra elég, hanem mondjuk egy háromnegyedre. Igen, sajtburgerből képes vagyok megenni simán négyet, mert annyira rohadtfinom, és amilyen finom, ugyanannyira nem laktató, szóval jól meg van ez csinálva.
Az étteremláncban van még egy csomó jó dolog ám, mindenki dícséri a csibeburgert, de én azt meg nem kóstolnám, és méghozzá azért, mert basszus, kis pihepuha csibéket ölnek le a húsért, a marhát nem sajnálom, de a kiscsibét igen. :( Plusz még abba van csomó hülyeség amit én pl. nem szeretek, szóval ez már alapból para.
Na akkor hogy leterelődjünk a rossz témáról, terelődjünk rá a finomságok témájára, méghozzá a McFlurry témára. Ó istenem, az a másik mekis csoda, amit most, a 31242153 fokos hőségben simán megennék, csak az a baj, hogy abból nincs elég. :( Az ugye fagyi lenne, smarties darabokkal, meg minden földi jóval, meg csokiszósz meg mittudomén még hogy mit raknak bele, de akkor is, kérek egy McFlurry-t! Lehetőleg epreset. Ah.
Van még ugye a fagyi, aminek szintén McFlurry a neve asszem, na az is egy isteni teremtés. Abban van csokiszósz, karamell, meggy, cseresznye, eper meg mittudomén még hogy milyen szószokat lehet rá választani, lehet sok félét, az a lényeg. 
Mi van még jó. Ja, a milksék is nagyon jó, főleg az epres, és a nagy, ami "csak" 420 forint, ami nem sok pénz érte, és azt tényleg el lehet szürcsölgetni egy darabig. Jó még a mekis forró csoki is, aminek igazából semmi forró csoki íze nincs, de télen a minusz 30 fokban tökéletes szürcsölgetnivaló a főtéren.
Igazából összesen ennyimindent szoktam venni a mekiben, meg hát ugye a drága jó sültkrumpli, amit nem hagyhatok ki soha sem.

Zárószöveg

Kicsit (na jó nagyot) ugrunk, és áttérünk a vegetariazmusra (fogalmam sincs van-e ilyen szó, remélem, hogy van). Merthogy a vegák nagyon ellenzik a mekis kajákat. Na és akkor miért is jó vegának lenni? Semmiért. Már nem is azért, de a vegetáriánusok szerintem nagyon nem egészséges emberek, és most nem úgy értem, hogy akkor ők hülyék, hanem úgy, hogy a húsban olyan tápanyagok vannak, amikre az emberi szervezetnek szüksége van. És ezeket nem hiszem, hogy bármi mással lehetne pótolni, ami annyit jelent, hogy a vegetáriánusoknak nagyon sok tápanyag hiányzik a szervezetükből, ami nem feltétlen jó. De attól, hogy vegák, nem kell őket elítélni sem, lehet, hogy azért vegák, mert sajnálják megenni az állatokat, vagy épp azért, mert undorodnak a hús jellegzetes ízétől. Mindenesetre én hülyeségnek tartom, és nem tudnék élni hús nélkül, nem utolsó sorban pedig megeszik a kajám kajáját. Köcsögség.

A. kiegészítése

Te egy ilyen skizofrén talány vagy, alapvetően halál érzékeny, de tudsz talaj paraszt is lenni. A környezeted már rég beszedte az összes tolerancia tablettáját, de te még mindig csinálod a feszkót. Nyughatatlan vagy, izgága, zsarnokoskodó, kibeszélsz mindenkit a háta mögött mert egy ganyé vagy, szerencsére jól főzöl és jó vagy az ágyban, ezért vannak még körülötted emberek. Mindig van valamennyi pénzed de baszott nagy szarrágó vagy. Úgy öltözködsz, mint egy NDK turista, piros zoknihoz simán felveszed a lila, műanyag fröccsöntött, ruppótlan szandált. Szereted a hosszú kapcsolatokat, mert utálsz mindig újat kezdeni, ráadásul téged elég nehéz elviselni, te sem szereted produkálni magad mindig az elejéről, inkább hazavágod a családodat.

De most miért?